Nagy öröm a kiskert tanfolyam

fgfdg
Indulás:
2018.05.12.

A Kepler, amelynek révén februárban további 100 exobolygó létezését erősítették meg, pályafutása vége felé jár. A NASA szakemberei szerint néhány hónapon belül kifogyhat az üzemanyag, így utoljára fordítják majd az eszközt a Föld felé, hogy visszaküldjék a frissen rögzített adatokat. 

Az ügynökség hivatalos közleményben számolt be arról, hogy mindössze becsléseik vannak a tőlünk mintegy 150 millió kilométeres távolságra lévő távcső üzemanyagának mennyiségéről, ezért tovább figyelik a fontos mutatókat (a tartályban uralkodó nyomás, valamint a kommunikációhoz szükséges pozíciómódosítás sebessége), hiszen garantálni szeretnék, hogy egy utolsó alkalommal is megfelelő módon vissza tudják majd küldeni az adatokat, mielőtt végleg el kell búcsúznunk az értékes eszköztől. Mivel utántöltésre nincs lehetőség, a tudományos megfigyelést folytatják, itt a remények szerint további fontos eredményeket kapunk majd, még a komolyabb figyelmeztető jelek befutása előtt.